Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam.

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam indul Kecskeméten

Tisztítás-technológiai szakmunkás - Kecskemét - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 540 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamunkon megtanulhat mindent a dokumentált, bizalmi és integrált szolgáltatásról, amely során egy előre meghatározott területen, az oda nem való és ott egészségügyi (A), közérzeti  (B), fizikai-biztonsági/baleseti vagy környezetvédelmi (C), vagy funkcionális (D) kockázatot jelentő anyagokat  eltávolítja, vagy tart távol, tervezett időben és szakszerű módszerekkel.
A szakképesítéssel betölthető munkakörök: Gyermekintézmény-takarító, Irodatakarító, Kórháztakarító, Lakóépület-takarító, Medencetakarító, Szállodatakarító, Autóápoló,, Autókozmetikus, Autómosó, Buszmosó,, Gépkocsimosó, Hajómosó, belső takarító, Kamionmosó,, Kocsimosó, Kocsitakarító, Konténermosó, Repülőgép-takarító, Troli mosó, Vasútikocsi-takarító, Ablaktisztító, Tartálytisztító, olajtartályok tisztítása, Üzemi takarító, Zsomptakarító
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A072) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 853 03
Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmasság: szükségesek

Elmélet/gyakorlat aránya: 30%-elmélet, 70%-gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben a maximális óraszám: 540 óra

Képzési Modulok listája:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
– 11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
– 11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlati, írásbeli, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyam | Címke: , , , , , | Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam.

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam indul Kiskunfélegyházán!

Pénzügyi-számviteli ügyintéző - Kiskunfélegyháza - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Engedélyszám: E-000526/2014/A052
OKJ azonosító: 54 344 01
Óraszám: 1200 óra
Elmélet és gyakorlat aránya:
(70%) elméleti; (30%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:

A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, kezeli az ehhez kapcsolódó iratanyagokat. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit a helyi számviteli szabályok szerint, a gazdasági eseményeket kontírozza, a főkönyvi és az analitikus nyilvántartásokat vezeti, könyvviteli feladásokat készít.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • közreműködni a vállalkozások alapításával, működtetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában
  • elvégezni a bankszámlákkal kapcsolatos teendőket
  • ellátni a házipénztárral kapcsolatos feladatokat
  • ellátni az adókötelezettséghez kapcsolódó feladatokat
  • adókötelezettségnek elektronikusan eleget tenni
  • közreműködni a vállalkozásfinanszírozási feladatokban
  • részt venni a befektetési döntések előkészítésében
  • pénz- és hitelműveletekkel kapcsolatos ügyintézést végezni
  • könyvelési feladatokat ellátni
  • értékesítéssel kapcsolatos feladatokat ellátni
  • vezetni az analitikus nyilvántartásokat
  • elszámolni a termelési költségeket
  • közreműködni a különféle szabályzatok elkészítésében
  • közreműködni a mérleg és az eredménykimutatás összeállításában
  • számítógépes programcsomagokat használni
  • irodai szoftvereket használni,
  • közreműködni a projektek pénzügyi tervezésében, végrehajtásában és ellenőrzésében a programlezárásáig
  • összegyűjteni az adatokat további feldolgozás céljából
  • feladatai elvégzéséhez telefont, számítógépet, íróeszközöket, irodaszereket, naptárt, bélyegzőket, fénymásolót, scannert használni
  • munkaköréhez kapcsolódó hagyományos és digitális dokumentumokat készíteni és rendszerezni, iratkezelést végezni

Pénzügyi-számviteli ügyintéző képzés moduljai:

  • 11504-16 Gazdálkodási alaptevékenység ellátása
  • 10147-12 Gazdálkodási feladatok ellátása
  • 11505-12 Könyvelés számítógépen
  • 10149-12 Könyvvezetés és beszámolókészítés feladatai
  • 11506-16 Vállalkozásfinanszírozási és adózási feladatok
  • 11501-16 Projektfinanszírozás
  • 11502-12 Projektfolyamatok követése
  • 11498-12 Foglalkoztatás I. (érettségire épülő képzések esetén)
  • 11499-12 Foglalkoztatás II.

Bemeneti feltételek:

  • Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Pénzügyi-számviteli ügyintéző | Címke: , , , , , | Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam.

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam indul Baján!

Pénzügyi-számviteli ügyintéző - Baja - IOSZIA felnőttképzés

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam.

Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam indul Kiskunhalason!

Pénzügyi-számviteli ügyintéző - Kiskunhalas - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Pénzügyi-számviteli ügyintéző
Engedélyszám: E-000526/2014/A052
OKJ azonosító: 54 344 01
Óraszám: 960 óra

Virágkötő OKJ Tanfolyam.

Virágkötő OKJ Tanfolyam indul Kaposváron!

Virágkötő OKJ - Kaposvár - IOSZIA felnőttképzés felnottkepzes.hu

Képzés megnevezése: Virágkötő
OKJ azonosító: 31 215 02
Képzés helyszíne: Kaposvár
Óraszám: 480 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A100

A munka alapja virágcsokrok kötése, virágdíszek komponálása, de ezekhez elengedhetetlen a virágok megtisztítása, a vizek naponta-két naponta történő cserélése a vázákban, vödrökben. Májustól októberig esküvők díszítésének vállalása, illetve egész évben bármilyen típusú rendezvényeknek, személyes kéréseknek is eleget kell tenni. Csodálatosan pihentető, felvidító és kemény fizikai munka a virágkötőé, de kárpótolják őket vevők szeretete. Alapvető tulajdonság kell legyen a türelem, odafigyelés és empátia, mert közvetlen kapcsolatban állnak mindennap emberekkel, akik kívánságokkal, óhajokkal érkeznek számukra fontos alkalmak-események kapcsán. Ezt a szakmát csakis a virágok és az emberek iránti teljes odaadással lehet csinálni. És természetesen, ha örömmel mész a munkahelyedre, az már fél siker…

Kinek ajánljuk a Virágkötő képzésünket?

  • Ha kellemes nyugodt környezetben, stresszmentes, változatos munkára vágysz.
  • Ha szereted a rugalmas munkarendet.
  • Ha saját vállalkozást szeretnél indítani,. Anyagi biztonságot szeretnél magadnak és családodnak.
  • Ha szereted a növényeket, fejlesztheted esztétikai érzéked, térlátásod, és színérzéked.

Mire tudod használni a Virágkötő végzettséget?

  • Virágüzletben foglalkoztatási feltétel, jogszabály kötelezően előírja.
  • Megszerzett tudásod máshol is hasznosíthatod. (Önálló vállalkozás)

Ki vehet részt a Virágkötő tanfolyamon?

  • Ha alapfokú végzettséggel rendelkezel (8 általános).
  • Ha betöltötted a 16. életévet.
  • Ha a foglalkozás egészségügyi orvos vizsgálata alkalmasnak talál a virágkötő munkakör betöltésére.

Ezt a képzést keresed? Nálunk megtalálod!

“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Virágkötő OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Virágkötő OKJ Tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam.

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam indul Kaposváron!

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ - Kaposvár - IOSZIA felnőttképzés felnottkepzes.hu

Képzés megnevezése:  Társadalombiztosítási ügyintéző
OKJ azonosító: 51 344 02
Képzés helyszíne: Kaposvár
Engedélyszám: E-000526/2014/A062
Óraszám: 180 óra

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert részszakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb.
Társadalombiztosítási ügyintézőként Ön képes lesz az egészségbiztosítás, szociális ellátás és nyugdíjbiztosítás iránti igények elbírálására, az ellátások folyósítására, akár önállóan is.
A részszakképesítéssel betölthető munkakörök: Pénzügyi asszisztens, Társadalombiztosítási ügyintéző, hatósági, Analitikus könyvelő, Társadalombiztosítási ügyintéző, vállalati, Bérszámfejtő
A tanfolyam sikeres elvégzése után folytathatja tanulmányait további kedvezményekkel és elvégezheti Intézményünknél további kedvezmények igénybevételével a (54 344 02) Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítést nyújtó OKJ tanfolyamot.
Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A062) alapján folytatott képzés azonosító száma: 51 344 02
A Közgazdaság szakmacsoportban a szakképesítés szintje: felsőfokú részszakképesítés

Elmélet/gyakorlat aránya:

(70%) elméleti; (30%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:

A társadalombiztosítási ügyintéző a munkavállalókkal kapcsolatos bér- és társadalombiztosítási ügyeket intézi, a nyilvántartásokat vezeti. Vezeti a biztosítottak társadalombiztosítási lapjait, nyilvántartja a kifizetett ellátásokat, adatokat, igazolásokat küld az illetékes társadalombiztosítási szerveknek. A munkavállalókkal kapcsolatos munkaerő-gazdálkodáshoz kapcsolódó feladatokat ellátja a nyilvántartásokat vezetésével összhangban.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • ellátni a munkaügyi nyilvántartások alapján a bérekkel kapcsolatos adminisztrációs (bérszámfejtés, járulék-nyilvántartás, stb.) feladatokat,
  • vezetni az egészség- és társadalombiztosítással kapcsolatos nyilvántartásokat,
  • összegyűjteni az adatokat további feldolgozás céljából,
  • munkaköréhez kapcsolódó hagyományos és digitális dokumentumokat rendszerezni, iratkezelést végezni,
  • feladatai elvégzéséhez telefont, számítógépet, faxgépet, íróeszközöket, irodaszereket, naptárt, bélyegzőket fénymásolót használni.

Képzési Moduljai:

  • 10154-16 Munkaerő-gazdálkodás
  • 10155-16 Társadalombiztosítási szakfeladatok ellátása

Bemeneti feltételek:

  • Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Elektrotechnikai-termék összeállító operátor tanfolyam.

Elektrotechnikai-termék összeállító operátor tanfolyam indul Balassagyarmaton!

Elektrotechnikai-termék összeállító operátor - Balassagyarmat - IOSZIA felnőttképzés felnottkepzes.hu

Képzés megnevezése: Elektrotechnikai-termék összeállító operátor
SzPk azonosító: SzPk-00127-16-06 2 08 2 /1
Képzés helyszíne: Balassagyarmat
Óraszám: 350 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/B046

A képzés megkezdésének feltételei: 

– Iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
– Szakmai előképzettség: szakmai előképzettséghez nem kötött
– Egészségügyi alkalmassági követelmények szükséges éspedig: szakmai alkalmassági vizsgálat (33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 1.§ b.)
– Előírt gyakorlati idő: nem szükséges
– Egyéb feltételek: nem szükséges

Képzési Modulok listája:

– SzPk-00127-16-06 2 08 2 /1 Elektrotechnikai-termék összeállító operátor

A képesítés rövid leírása:

Az elektrotechnikai-termék összeállító operátor vállalati környezetben végzi tevékenységét, alkalmas az elektrotechnikai termékek gyártásánál elvégzendő operátori feladatok ellátására. Dokumentálja az elektrotechnikai termékek összeállításával kapcsolatos munkafolyamatokat, használja az elektrotechnikai-termék összeállításához szükséges szerszámokat, eszközöket, az elektrotechnikai termékek szerelési logikája szerinti komponenseket készít elő, elrendezi azokat. Ellátja a különböző munkaállomásoknak megfelelő szerelési, összeállítási műveleteket. Munkája során betartja a különböző típusú technológiai utasításokat, minőségi előírásokat, valamint a kapcsolódó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat.

A KÉPZÉS MUNKAERŐ-PIACI RELEVANCIÁJA:

Az elektrotechnikai termékeket gyártó, összeállító üzemekben foglalkoztatottak száma évről évre növekvő tendenciát mutat. A látható növekedés szükségessé teszi, olyan szakmai ismeretekkel rendelkező munkavállalók képzését, akik operátori ismereteiken túlmenően, képesek az adott vállalati környezet sajátosságai szerint ellátni feladataikat. Az Elektrotechnikai-termék összeállító operátor képesítés olyan hiánypótló szakma, mely széleskörűen fedi le az elektrotechnikai termékeket gyártó cégek feladatprofiljait, sajátosságait. A tevékenység ellátásához szükséges komplex szakmai ismeretekkel rendelkező munkavállalók iránt, folyamatos a munkaerőpiaci kereslet.

Elektrotechnikai-termék összeállító operátor OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Elektrotechnikai-termék összeállító operátor tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam.

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam indul Szécsényben!

Tisztítás-technológiai szakmunkás - Szécsény - IOSZIA felnőttképzés felnottkepzes.hu

Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Képzés helyszíne: Szécsény
Óraszám: 540 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamunkon megtanulhat mindent a dokumentált, bizalmi és integrált szolgáltatásról, amely során egy előre meghatározott területen, az oda nem való és ott egészségügyi (A), közérzeti  (B), fizikai-biztonsági/baleseti vagy környezetvédelmi (C), vagy funkcionális (D) kockázatot jelentő anyagokat  eltávolítja, vagy tart távol, tervezett időben és szakszerű módszerekkel.
A szakképesítéssel betölthető munkakörök: Gyermekintézmény-takarító, Irodatakarító, Kórháztakarító, Lakóépület-takarító, Medencetakarító, Szállodatakarító, Autóápoló,, Autókozmetikus, Autómosó, Buszmosó,, Gépkocsimosó, Hajómosó, belső takarító, Kamionmosó,, Kocsimosó, Kocsitakarító, Konténermosó, Repülőgép-takarító, Troli mosó, Vasútikocsi-takarító, Ablaktisztító, Tartálytisztító, olajtartályok tisztítása, Üzemi takarító, Zsomptakarító
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A072) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 853 03
Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmasság: szükségesek

Elmélet/gyakorlat aránya: 30%-elmélet, 70%-gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben a maximális óraszám: 540 óra

Képzési Modulok listája:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
– 11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
– 11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlati, írásbeli, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gépi Forgácsoló + CNC gépkezelő tanfolyam indul Salgótarjánban!

Gépi forgácsoló + CNC gépkezelő - Salgótarján - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Gépi Forgácsoló + CNC gépkezelő
OKJ azonosító: 34 521 03 + 35 521 01
Képzés helyszíne: Salgótarján
Óraszám: 1930 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A022 + E-000526/2014/A020

Elmélet és gyakorlat aránya: 

30%) elmélet és 70% gyakorlat

A Gépi Forgácsoló szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

A gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle (tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb) geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek részegységeinek forgácsoló gépeken történő elkészítése (gyártása) adott műszaki rajz, műhelyrajz alapján.

A CNC gépkezelő szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

A CNC forgácsoló feladata acélból, öntvényből, színesfémből és nemfémes anyagokból különféle összetett geometriai kialakítású, öntött, hegesztett vagy előmunkált, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek, részegységeinek CNC megmunkáló gépeken történő elkészítése (gyártása) előírt pontossággal műszaki rajz, műhelyrajz alapján.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • geometriai méréseket, vizsgálatokat végezni
  • tanulmányozni és értelmezni a gépészeti anyagokra vonatkozó információkat: műszaki rajz, műhelyrajzok, szabványok, műszaki táblázatok, tűrés- és illesztés táblázatok
  • a forgácsoló eljárásoknak megfelelően felszerelni, beállítani a munkadarab befogó-, megfogó-, menesztő- és rögzítő eszközöket
  • kiválasztani és rögzíteni a megmunkáláshoz szükséges szerszámokat és a forgácsolási paramétereket
  • alkatrészeket gyártani, alakítani, javítani
  • gyalulási, vésési munkákat végezni
  • fúrási munkákat végezni
  • alkatrészeket esztergálni
  • alkatrészeket marni
  • alkatrészeket köszörülni, finomfelületi megmunkálásokat végezni
  • egyszerű geometriájú alkatrészeket készíteni CNC vezérlésű megmunkáló gépeken
  • szerszámélezést végezni
  • betartani és betartatni a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
  • minőségbiztosítási dokumentálást végezni
  • vállalkozási adminisztrációt végezni

Képzés moduljai:

  • 10163-12 Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem
  • 10162-12 Gépészeti alapozó feladatok
  • 10173-12 Anyagvizsgálatok és geometriai mérések
  • 10174-12 Esztergályos feladatok
  • 10176-12 Marós feladatok
  • 10175-12 Köszörűs feladatok
  • 11497-12 Foglalkoztatás I.
  • 11499-12 Foglalkoztatás II.
  • 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
  • 11399-12 CNC-forgácsolás

Intenzitása:

Elmélet: heti 30 óra (5*6) óra, Gyakorlat: heti 40 óra (5*8) óra

Bemeneti feltételek:

  • alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető 25/2014. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában,
  • foglalkozás egészségügyi alkalmasság,
  • betöltött 16. életév és a tankötelezettség teljesítése

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Gépi Forgácsoló + CNC gépkezelő OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , , | Gépi Forgácsoló + CNC gépkezelő tanfolyam indul Salgótarjánban! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam.

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam indul Dunaújvárosban!

Társadalombiztosítási ügyintéző - Dunaújváros - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése:  Társadalombiztosítási ügyintéző
OKJ azonosító: 51 344 02
Képzés helyszíne: Dunaújváros
Engedélyszám: E-000526/2014/A062
Óraszám: 180 óra

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Társadalombiztosítási ügyintéző részszakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert részszakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb.
Társadalombiztosítási ügyintézőként Ön képes lesz az egészségbiztosítás, szociális ellátás és nyugdíjbiztosítás iránti igények elbírálására, az ellátások folyósítására, akár önállóan is.
A részszakképesítéssel betölthető munkakörök: Pénzügyi asszisztens, Társadalombiztosítási ügyintéző, hatósági, Analitikus könyvelő, Társadalombiztosítási ügyintéző, vállalati, Bérszámfejtő
A tanfolyam sikeres elvégzése után folytathatja tanulmányait további kedvezményekkel és elvégezheti Intézményünknél további kedvezmények igénybevételével a (54 344 02) Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítést nyújtó OKJ tanfolyamot.
Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A062) alapján folytatott képzés azonosító száma: 51 344 02
A Közgazdaság szakmacsoportban a szakképesítés szintje: felsőfokú részszakképesítés

Elmélet/gyakorlat aránya:

(70%) elméleti; (30%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:

A társadalombiztosítási ügyintéző a munkavállalókkal kapcsolatos bér- és társadalombiztosítási ügyeket intézi, a nyilvántartásokat vezeti. Vezeti a biztosítottak társadalombiztosítási lapjait, nyilvántartja a kifizetett ellátásokat, adatokat, igazolásokat küld az illetékes társadalombiztosítási szerveknek. A munkavállalókkal kapcsolatos munkaerő-gazdálkodáshoz kapcsolódó feladatokat ellátja a nyilvántartásokat vezetésével összhangban.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • ellátni a munkaügyi nyilvántartások alapján a bérekkel kapcsolatos adminisztrációs (bérszámfejtés, járulék-nyilvántartás, stb.) feladatokat,
  • vezetni az egészség- és társadalombiztosítással kapcsolatos nyilvántartásokat,
  • összegyűjteni az adatokat további feldolgozás céljából,
  • munkaköréhez kapcsolódó hagyományos és digitális dokumentumokat rendszerezni, iratkezelést végezni,
  • feladatai elvégzéséhez telefont, számítógépet, faxgépet, íróeszközöket, irodaszereket, naptárt, bélyegzőket fénymásolót használni.

Képzési Moduljai:

  • 10154-16 Munkaerő-gazdálkodás
  • 10155-16 Társadalombiztosítási szakfeladatok ellátása

Bemeneti feltételek:

  • Iskolai előképzettség: érettségi végzettség

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Társadalombiztosítási ügyintéző OKJ tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Személy- és vagyonőr OKJ tanfolyam.

Személy- és vagyonőr OKJ tanfolyam indul Dunaújvárosban!

Személy és vagyonőr - Dunaújváros IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Személy- és vagyonőr
OKJ azonosító: 32 861 01
Képzés helyszíne: Dunaújváros
Óraszám: 500 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A009

Elmélet és gyakorlat aránya:
200 (40%) elméleti; 300 (60%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:
A Személy- és vagyonőr a szakképesítéssel rendelkező személy szakképesítése tekintetében megnevezve Személy- és vagyonőr a szakmai ismereteinek megfelelő, az alábbiakban felsorolt tevékenységeket a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belsőszervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan végzi el.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • őrzést végezni különbözővédelmi szintű létesítményekben
  • ellátni a belső és a közterületi járőrszolgálatot, helyszín-ellenőrzést végezni a riasztásra kivonuló szolgálat tagjaként
  • szállítmánykísérési feladatokat végezni
  • biztosítani a pénz-, értékszállítást a létesítmény területén
  • parkolási ellenőrként szolgálatot teljesíteni
  • intézkedni rendkívüli eseményekkor, szükséghelyzetekben, közveszély-elhárításban
  • elfogni a bűncselekményen és szabálysértésen tetten ért személyt
  • eltávolítani a rendezvényt akadályozó, zavaró személyeket
  • kezelni az összeköttetésre szolgáló és a telepített biztonságtechnikai eszközöket, rendszereket
  • alkalmazni a támadáselhárító eszközöket és a kényszerítőtesti erőt a szakmai szabályok szerint
  • személyek és gépjárművek be- és kiléptetését végezni az őrutasításban előírtak szerint
  • a szállítmányok, csomagok, okmányok ellenőrzését végezni az őrutasításban előírtak szerint
  • tájékoztatást adni az ügyfeleknek az intézkedés indokáról, a felhatalmazásáról, az intézkedé elleni panaszkezelés eljárásáról
  • helyszínbiztosítást végezni
  • elsősegélynyújtást és újraélesztést végezni
  • elemezni az információkat és rögzíteni a szolgálati dokumentumokban
  • szolgálatot felvenni, és átadni
  • együttműködni a feladat-végrehajtásban érintett hatóságokkal
  • konfliktus- és stressz kezelést végezni

A képzés moduljai:

  • 10348-12 Magán-biztonságvédelmi alapfeladatok
  • 10383-12 Objektumőri feladatok
  • 10384-12 Személy-, vagyonőr speciális feladatai

Intenzitás:
Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 40 óra (5*8) óra

Bemeneti feltételek:

  • Alapfokú iskolai végzettséggel vagy iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Közszolgálat szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokába,
  • Illetve szükséges a vagyonvédelemről szóló jogszabályokban megfogalmazott erkölcsi alkalmazási feltételek megléte,
  • valamint foglalkozás egészségügyi alkalmassági megléte
  • betöltött 16. életév és a tankötelezettség teljesítése

A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli szakmai alkalmassági vizsgálat.

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Személy- és vagyonőr OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Személy- és vagyonőr OKJ tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Személy- és vagyonőr OKJ tanfolyam.

Személy- és vagyonőr OKJ tanfolyam indul Székesfehérváron!

Személy és vagyonőr - székesfehérvár IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Személy- és vagyonőr
OKJ azonosító: 32 861 01
Képzés helyszíne: Székesfehérvár

Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Tanfolyam.

Építő- és anyagmozgató gép kezelője ( Targoncavezető ) OKJ Tanfolyam indul Sárbogárdon!

Építő- és anyagmozgató gép kezelője targoncavezető - sárbogárd - OKJ - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető)
OKJ azonosító: 32 582 02
Képzés helyszíne: Sárbogárd
Óraszám: 97 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A003

Az új évben is indítja az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény az előző évek sikeres Építő- és anyagmozgató gép kezelője képzésen belül a Targoncavezető tanfolyam OKJ képzést. Mind egyéni, mind céges-csoportos jelentkezést is várunk és fogadunk! Építő- és anyagmozgató gép kezelője – targoncavezető tanfolyam, OKJ Képzés sikeres elvégzése után képes lesz különböző targoncák (gyalogkíséretű, vezető üléses, vezető állásos) üzembe helyezésére, üzemeltetésére, karbantartására, kezelésére, gépbiztonsági és üzembiztonsági ellenőrzésére. Mindhárom targonca vezetéséhez nemcsak OKJ bizonyítvány, hanem Hatósági vizsga (NKH 3324, 3313, 3312) is szükséges, melyet biztosítunk a képzésben résztvevőknek. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. „IOSZIA” Felnőttképző Intézményünk Vizsgaközpont és Nyelvvizsgahely kínál nyelvi képzéseket ingyenes szintfelmérőt biztosítva, hogy egy nyelvvizsga megszerzése után az Uniós elvárásoknak megfelelő szakmai és nyelvi tudással rendelkező szakmunkást képezzünk, aki sokkal nagyobb jövedelemhez, jobb álláshoz juthat külföldön is.
Építő- és anyagmozgató gép kezelője képzésen belül a Targoncavezető OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A003) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 582 02
A Gépészet szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: 

A targoncavezető kezeli az építési- és anyagmozgatási munkák elvégzéséhez használt gépeket és berendezéseket.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • a munkavégzés helyét kijelölni és biztosítani
  • megtervezni a mozgatandó teher útvonalát és a teher elhelyezési területét
  • áttekinteni a feladat ellátásához szükséges dokumentumokat és a napi eseményeket bejegyezni az emelőgép naplóba
  • műszakkezdés előtti biztonsági és üzemi ellenőrzéseket végrehajtani
  • targoncát üzemeltetni, munkavégzést végrehajtani
  • munkaterületen a szükséges helyváltoztatásokat végezni
  • rögzítő eszközöket kiválasztani, használni, ellenőrizni
  • irányítóval kapcsolatot tartani
  • műszak végi feladatokat ellátni, a gépre vonatkozó műszaki és munkavédelmi előírások szerint
  • betartani a munkakörére vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat
  • betartani és alkalmazni a munkakörére vonatkozó rakodástechnológiai szabályokat illetve előírásokat
  • használni a munkakörére és a kezelt gépre előírt egyéni és csoportos védőeszközöket
  • felmérni és jelenteni a veszélyforrásokat, valamint az egészségre ártalmas tényezőket
  • baleset, illetve veszélyhelyzet esetén munkakörének megfelelően intézkedni

A képzés megkezdésének feltételei:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség , vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet 3. mellékletben a gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Elmélet/gyakorlat aránya: 40%-elmélet, 60%-gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben a maximális óraszám: 97 óra

Képzési Modulok listája:

– 10443-16 Gépkezelők általános ismeretei
– 10449-16 Targoncavezető speciális feladatai

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlat, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk:
Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése.

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , | Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Intézménytakarító OKJ Tanfolyam.

Intézménytakarító OKJ Tanfolyam indul Oroszlányon!

Intézménytakarító - Oroszlány IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Intézménytakarító
OKJ azonosító: 31 853 05
Képzés helyszíne: Oroszlány
Óraszám: 240 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Az Intézménytakarító szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Intézménytakarító: formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett napi szintű szolgáltatást, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző, emberekre, hasznos élőlényekre és környezetre kockázatokat jelentő anyagokat távolítják el vagy tartják távol szakszerű módszerekkel, kézi eszközök és a modulleírásban meghatározott gépek alkalmazásával és tervezett időben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

A szakkepesites.hu tartalmamegismerni és betartani a rá vonatkozó általános és helyi előírásokat felismerni a burkolatokat és szennyeződéseket, ismerni azok fizikai és kémiai tulajdonságait, és képes dönteni a modulban szereplő eljárások és technológiák alkalmazásáról alkalmazni a munkaköréhez tartozó szakmai irányelveket előkészíteni az eszközrendszert és előkészülni a munkavégzésre szakmai utasítások alapján szakszerűen elvégezni a feladatokat eltávolítani a különböző felületekről a nem tapadó és a tapadó szennyeződéseket fertőtleníteni a felületeket elvégezni a gépek és eszközök felhasználói szintű karbantartását dokumentáltan átadni a kész területet

Intézménytakarító szakképesítés szakmai követelménymoduljai:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Intézménytakarító OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Intézménytakarító OKJ Tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam.

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam indul Kecskeméten!

Virágkötő és virágkereskedő-Kecskemét - IOSZIA felnőttképzés felnottkepzes.hu

Képzés megnevezése: Virágkötő és virágkereskedő
OKJ azonosító: 34 215 04
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 1000 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A019

Elmélet és gyakorlat aránya:
400 (40%) elméleti; 600 (60%) gyakorlati óra

A képesítés rövid leírása:
A virágkötő és virágkereskedő virágkötő üzemben, különböző szintű virágértékesítési helyeken (stand, pavilon, üzlet, szalon), virágkellék-nagykereskedelmi szakáruházban eladói és virágkötészeti tevékenység végzésére alkalmas. A szakképesítés irányítói, boltvezetői tevékenység végzésére, önálló vállalkozás létrehozására is jogosít.

A részszakképesítéssel rendelkező képes:

  • virágkezelést, – előkészítést végezni,
  • szaktanácsot adni a növények kiválasztására, ápolására vonatkozóan,
  • virágdíszeket készíteni (csokrok, tűzött virágdíszek, koszorúk, ünnepek alkalmi díszei),
  • vállalkozást létrehozni/működtetni/megszüntetni,
  • marketingtevékenységet végezni,
  • megszervezni és lebonyolítani a beszerzési tevékenységet,
  • megszervezni és lebonyolítani a készletezést, a raktározást, nyilvántartani a készleteket, gazdálkodni a készletekkel,
  • megszervezni és lebonyolítani az értékesítést,
  • ellátni a virágüzlet, virágszalon szabályszerű üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat

Virágkötő és virágkereskedő képzés moduljai:

  • 11497-12 Foglalkoztatás I.
  • 11499-12 Foglalkoztatás II.
  • 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
  • 11074-12 Növényismeret és – kezelés
  • 11075-12 Virágkötészet
  • 11077-12 Virágeladás alapjai
  • 11076-12 Virágkereskedelem

Intenzitás:
Elmélet: heti 30 (5*6) óra, Gyakorlat: heti 40 óra (5*8) óra

Bemeneti feltételek:
alapfokú iskolai végzettség, iskolai előképzettség hiányában a képzés megkezdhető az 56/2016. (VIII. 19.)FM rendelettel módosított 41/2013. (V. 28.) VM rendelet 3. mellékletében a mezőgazdasági szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában, foglalkozás egészségügyi alkalmasság megléte, betöltött 16. életév és a tankötelezettség teljesítése

A résztvevők kiválasztásának a módja: írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Virágkötő és virágkereskedő OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam indul | Címke: , , , , , | Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam.

Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam indul Kiskőrös!

Kézápoló és műkörömépítő - Kiskőrös - IOSZIA felnőttképzés

OKJ azonosító: 32 815 01
Óraszám: 450 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A120

Elmélet és gyakorlat aránya:
(20%) elméleti; (80%) gyakorlati óra

A kézápoló és műkörömépítő munkaterületének rövid leírása:

A Kézápoló és műkörömépítő szakember a kéz környéktől ujjhegyig történő ápolásával őrzi meg a kéz egészséges állapotát, vagy szükség esetén az esztétikai hatást is fokozva, ápoló anyagok, technológiák, alkalmazásával javítja azt.
A köröm ápolása során hagyományos (klasszikus) manikűr technológiát vagy (modern) francia manikűr technológiát alkalmaz, esetenként a japán manikűrrel, vagy díszítéssel kiegészítve. A műköröm anyagokkal tipes-, sablonos-, megerősítő-, körömágy hosszabbító-, díszítő- vagy töltés technológiát alkalmazva a zselé vagy a porcelán anyagok tulajdonságait felhasználva készít szebb, teherbíróbb műkörmöket. A kezelést szinten tartó házi tanáccsal látja el a vendéget.
Különösen ügyel arra, hogy egészséget veszélyeztető vagy egészségre ártalmas következményeket a végzett szolgáltatás során ne idézzen elő. Csak egészséges kézen dolgozhat. A szolgáltatás megkezdésekor végzett állapotfelmérés alkalmával, ha az egészséges állapottól eltérő elváltozást észlel, dönt a szolgáltatás elvégzésének módjáról, vagy orvosi segítség igénybevételét ajánlja.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • a kézápoló, műkörömépítő szalon megtervezésére és a mindenkori hatályos jogszabályok szerinti működtetésére
  • felkészülni a szépészeti szolgáltatás feladataira
  • megtervezni és előkészíteni a szolgáltatást
  • elvégezni a kézápolás folyamatát
  • elvégezni a műkörömépítés folyamatát, anyagcsoportnak, technikáknak és a kezelési tervnek megfelelően
  • elvégezni a köröm – és a kutikula ápolását klasszikus,- francia vagy japánmanikűr technológia alkalmazásával
  • megtervezni és elvégezni a bőrápolási folyamatokat
  • díszítést végezni
  • kézápolás- és műkörömépítéshez kapcsolódó egyéb feladatokat végezni
  • elvégezni a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb napi feladatokat

A képzés moduljai:

  •  11489-16 Kézápoló, műkörömépítő szalon kialakítása és működtetése
  • 11772-16 Szolgáltatást megalapozó anatómiai, élettani ismeretek
  • 10250-16 Kézápolás
  • 10251-16 Műkörömépítés
  • 11773-16 Anyagismeret alkalmazásai
  • 11774-16 Kézápolás, műkörömépítés szakmai ismeretek

Bemeneti feltételek:

  • Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában
  • Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 9/2018. (VIII. 21.) ITM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
  • Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Kézápoló és műkörömépítő OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam.

Kézápoló és műkörömépítő tanfolyam indul Kecskeméten!

Kézápoló és műkörömépítő - Kecskemét - IOSZIA felnőttképzés

Intézménytakarító OKJ Tanfolyam indul Kunszentmiklóson!

Intézménytakarító - Kunszentmiklós IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Intézménytakarító
OKJ azonosító: 31 853 05
Képzés helyszíne: Kunszentmiklós
Óraszám: 240 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Az Intézménytakarító szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Intézménytakarító: formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett napi szintű szolgáltatást, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző, emberekre, hasznos élőlényekre és környezetre kockázatokat jelentő anyagokat távolítják el vagy tartják távol szakszerű módszerekkel, kézi eszközök és a modulleírásban meghatározott gépek alkalmazásával és tervezett időben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

A szakkepesites.hu tartalmamegismerni és betartani a rá vonatkozó általános és helyi előírásokat felismerni a burkolatokat és szennyeződéseket, ismerni azok fizikai és kémiai tulajdonságait, és képes dönteni a modulban szereplő eljárások és technológiák alkalmazásáról alkalmazni a munkaköréhez tartozó szakmai irányelveket előkészíteni az eszközrendszert és előkészülni a munkavégzésre szakmai utasítások alapján szakszerűen elvégezni a feladatokat eltávolítani a különböző felületekről a nem tapadó és a tapadó szennyeződéseket fertőtleníteni a felületeket elvégezni a gépek és eszközök felhasználói szintű karbantartását dokumentáltan átadni a kész területet

Intézménytakarító szakképesítés szakmai követelménymoduljai:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Intézménytakarító OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , | Intézménytakarító OKJ Tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Tanfolyam.

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ Tanfolyam indul Kiskunfélegyházán!

Építő- és anyagmozgató gép kezelője földmunka - kiskunfélegyháza IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője)
OKJ azonosító: 32 582 02
Képzés helyszíne: Kiskunfélegyháza
Óraszám: 97 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A027

Ha biztos munkát, megélhetést szeretne miközben nagyberuházásokon dolgozik, akkor a Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő tanfolyamon van a helye! Nálunk megkap minden létfontosságú elméleti és gyakorlati ismeretet ahhoz, hogy magabiztosan tudja ezt a roppant felelősségteljes hivatást végezni.

földmunka-, rakodó és szállítógép kezelő a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi ismereteit felhasználva segít megelőzni a munkahelyi baleseteket, valamint képes szakszerűen megtervezni, majd pedig végrehajtani a tehermozgatást, üzemeltetni az emelőgépeket, kötöző illetve teherfelvevő eszközöket. A Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő az építkezések, beruházások nélkülözhetetlen munkavállalója. Amíg intézmények, épületek, autópályák, közművek és megannyi infrastruktúra épül, addig munkájukra hazánkban és külföldön is nagy szükség van.

Amennyiben Ön alkalmasnak tartja magát erre a felelősségteljes feladatra és biztos elhelyezkedésre vágyik, akkor válassza a Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő tanfolyamunkat és jelentkezzen most!

Olcsó OKJ Tanfolyamunk a gépipari szakmacsoportban nyújt kiváló, etikus képzést, garantált minőségben a mindenkori jogszabályi környezetnek megfelelően, segítőkész, gyors, kiváló szakmai tudású, szorgalmas munkatársak segítségével. Mindenben, az adminisztrációs feladatoktól kezdve egészen a vizsgáig törekszünk a képzésben résztvevők maximális elégedettségére. A képzés alatt végigkísérjük, támogatjuk, folyamatosan tájékoztatjuk. OKJ Képzéseinken, Tanfolyamainkon nincs rejtett, bújtatott költség, ingyenesek a jegyzetek, az elméleti tudásszint felmérés és a tananyag árát a részvételi díj tartalmazza.

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) tanfolyam  –  Jelentkezés feltétele:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 35/2016. (VIII. 31.) NFM 3. mellékletben a gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) tanfolyam célja:

A földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelője munkakörét megfelelő üzembiztonsággal, szakszerűen, a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírások betartása mellett önállóan látja el a termelés megkövetelte színvonalon.

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) szakképesítés szakmai követelménymoduljai:

– 10443-16 Gépkezelő általános ismeretei
– 10448-16 Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő speciális feladatai

Az Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) tanfolyam szakmai követelménymodulhoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

Az Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzáró vizsgák teljesítéséhez, és a sikeres szakmai záróvizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a záróvizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. Az Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) tanfolyam résztvevőinek ingyen biztosítjuk a képzéshez szükséges jegyzeteket és kedvezményes áron juthatnak hozzá a kiegészítő tankönyvekhez, ezért nem kell több tízezer forintot költeni ezekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt. Rendkívül keresetté vált szakma, biztos megélhetés hosszú távon!

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , | Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Tanfolyam. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Építő- és anyagmozgató gép kezelője OKJ Tanfolyam.

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ Tanfolyam indul Baján!

Építő- és anyagmozgató gép kezelője földmunka - Baja IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője)
OKJ azonosító: 32 582 02
Képzés helyszíne: Baja